Üdv mindenkinek! Mivel hamarosan kezdődik is a várva meccs, mindenkit izgató senkit nem érdeklő bemutatkozásom helyett rögvest bele is vágok az elvárások (sanszok?) áttekintésébe. Gored elfoglaltsága miatt egy csöppet le vagyunk maradva a postok számában, de sebaj, a döntőig még simán behozhatjuk a lemaradást. Az uruguayi blogon maracanazo szépen összefoglalta a két válogatott egymás elleni történelmét, ha másért nem, a vereségük feletti kárörvendés mellett ezért nézzünk át oda.



 

Az első és legfontosabb persze, hogy tényleg jó-e mindkét csapatnak a döntetlen. Ahogy 1x2 user meg is jegyezte, a fogadóirodák már szinte előre elkönyvelték ezt, 1.8-as szorzóval veszik ezt az eredményt többségében, ami önmagában vérlázító (na nem mintha egy igaz mexikói erre rászorulna). Sajnos a kedves királyi tv is így látja a helyzetet (vagy egyszerűbb a franciák ügyein csámcsogni, mert azt bebizonyították, hogy a "kisebbekről" sok hasznos infót nem tudnak elmondani...), és a "házigazdák vs. gondolatban már otthon levők" baráti sörmeccsét adják a csoport rangadója helyett az m1-en. Mert azt senki nem mondhatja komolyan, hogy a gallok ezen a vb-n valaha is gólt lőnek, szóval az érdemi kérdések Rustenburgban dőlnek majd el.

Azt sem ecsetelem most különösebben, hogy miért tartom évek óta az El Tri-t a legszimpatikusabb válogatottnak, aki látta a legutóbbi 2:0-ás győzelmünket, annak számára ez nyilvánvaló lehet. Az a csapat, mely egyenlő állásnál, "esélytelenként" (köszönjük) védekező középpályás helyett behoz egy negyedik csatárt is, az már engem ott megvett volna, reméljük másokat is, és biztosak lehetünk benne, hogy nem alkuszik meg a szalonremivel. Ettől függetlenül mondjuk simán lehet egy izgalmas csatában szoros döntetlen, de a szokásos fröcsögőket ez annyira nem fogja érdekelni, ahogy például az új-zélandiak összeállítása sem "szakértőként" a stúdióban ülve. Egy szó, mint száz, dél-amerikai felebarátainkkal karöltve fogunk továbbmenni, ez egyértelmű, ahol ők egy izgalmas mérkőzést játszhatnak majd az argentínokkal, míg mi A1-es jelzéssel egy újabb könnyed lépést teszünk a hőn áhított cél felé.

Hogy a lényegi dolgokról is szóljak, nézzük miben változik az összeállítás. Két ponton biztosan, Vela húzódás, Juarez sárga lapos eltiltás (mindkettőt azért kapta, mert szabadrúgásnál a labda elé állt...) miatt kénytelen kihagyni a mai találkozót. Vela egyelőre nincs formában, a keret meg hemzseg a kiváló csatároktól, úgyhogy nem halunk bele az átmeneti elvesztésébe, helyén a gólszerző Chicarito kezdhet, Juarez pótlása ennél már érdekesebb, talán Guardado kerülhet be végre a kezdőbe. Az uruk tengelyéből Godín vált ki, Franco Lugano-val vívott nagy bírkózásai közepette így Dos Santos előtt az eddigieknél is szabadabb út nyílhat a kapu felé. Aguirre megígérte az offenzív játékot, higgyünk neki.

Egyelőre ennyi, ha nem említettem volna, a mérkőzést Kassai Viktor vezeti, 16 órától.

Szólj hozzá!

Címkék: előzetes el tri

A bejegyzés trackback címe:

https://eltri.blog.hu/api/trackback/id/tr192100570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása