Aguilar most a kispadon kezdett, a helyére Osorio húzodott vissza, csereként pedig Moreno állt be, mint középhátvéd, Márquez pedig mint védekező középpályás húzódott előrébb. A játék első 10 perce alapján részünkről inkább a kontrajáték rajzolódott ki, Márquez révén igyekeztünk a 16-so előtt labdát szerezni, amiből Franco, Vela és Dos Santos sprintelhetett előre. A kakasok inkább az ívelésekre rendezkedtek be, kihasználva a magasságbeli fölényüket, Anelka, Rybéry, Malouda azonban hozta az Uruguay elleni formájukat. Bátran kezdtük a meccset, veszélyesebb helyzeteink voltak, egy kis szerencsével (és ha Vela-nak lett volna esze is), már az első félidőben megszerezhettük volna a vezetést. A 32. percben azonban épp neki kellett idő előtt távoznia a pályáról, egy viszonylag ártatlan helyzet után húzódott meg a lába, a helyére Barrera állt be. (én inkább Guardado-t raktam volna a pályára, mivel Barrea a Pumas-ban inkább jobbszélső poszton van) Vela nagyon szeretett volna bizonyítani a klubbéli csapattársaival szemben, ez azonban nem jött össze, remélhetőleg Uruguay ellen már bevethető lesz.
A szünetben csatárt cserélt az ellenfél, Anelka helyett jött be Gignac, talán ennek köszönhető, hogy egy kicsit megélénkültek a francia támadások, Pérez-nek volt dolga rendesen a beíveléseknél, de mindig biztosan fogta/ütötte ki a Jabulanit. (kellett az az amerikai focis gyakorlás a 2 meccs között…) Aguerre húzott egy merészet és az 54. percben lehozta az inkább védekező középpályás szerepben tündöklő Juárez-t és a csatárt, Javier Hernandez-t küldte be a helyére, így tulajdonképp már 4 csatárral ostromoltuk a francia védelmet. Barrera átjött a jobb oldalra, Dos Santos átment a balra, középen pedig Franco és Chicharito várta a labdákat. Pár perccel később ismét egy bátor húzás a részünkről, az öreg Blanco jön be a fáradó Franco helyére.
2 perccel később Márquez remekül indította Hernandez-t, aki a les vonalról kilépve ajtó-ablak helyzetben mattolta Lloris-t. 1-0 Mexikónak, teljesen megérdemelten. A játék képe ez után véglegesen megváltozott, a franciák szenvedtek, mi pedig játszhattuk a rövid passzos kombinációkra épülő játékunkat.
A parádé gólt eredményezett, Barrera a 76. percben szélsebesen indult el a jobb szélen, lefutta Evra-t majd a 16-oson belül Abidal, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, fel is rúgta. Egyértelmű 11-es, nem is volt belőle vita. Blanco állt a labda elé, aki magabiztosan mutatta be, hogyan rúgják a büntetőt a Yucatan fennsíkon. 2-0! A meccs további része már nem tartott izgalmakat, így megérdemelten, szép játékkal nyert Mexikó.
A meccs embere számomra megint csak Dos Santos, aki az egész mérkőzés alatt lelkesen és hasznosan játszott, de Márquez és az egész védelem megérdemel egy külön dicséretet. Torrado íveléseivel azonban még mindig nem vagyok megelégedve… Nagy lépést tettünk a továbbjutás felé és végre megmutattuk miért is minket tartottak a csoport favoritjának. Arrrrriba! A mexikói drukkereknek pedig külön köszönet, hogy végre elnyomták a vuvuzelát és végre igazi focihangulat költözött a stadionba.
Viktor Hugo pedig a meccset megnézve bontott egy sört és megírta a Nyomorultakat…
