Amíg az angolok részegen egy bőrgolyóért verekedtek 2 falu határában a mocsárban, addig Mexikóban már profi játékosok szervezett bajnokságban rúgták a bőrt (gumit).
Mit csináltak először a jó Aztékok, amikor egy új várost alapítottak? Az első dolguk az volt, hogy egy templomot emeltek Huitzilopochtli-nek, a második pedig, hogy építettek egy focipályát. Nyilván nem a mostani értelembe vett focipályát, hanem az akkoriban nagyon népszerű maja eredetű labdajátéknak, Azték nevén az Ullamaliztli-nek a pályáját. Ez a játék változatos formákban igen népszerű volt a Közép-Amerikai kultúrákban, mind a Maják, mind az Aztékok előszeretettel űzték ezt a sportot.
Rendkívül sok párhuzamot találhatunk a mai foci és az Azték Ullamaliztli között. Adott volt nyilván a pálya, 2 csapat, a pálya két szélén 2 gyűrű (kapu), ezek pedig (változatos méretekben, arrafelé még voltak szabványok) 1-6 méter magasságban helyezkedtek el. A cél az volt, hogy egy kb. 2,5 kg gumilabdát ezeken a gyűrűkön átjuttassanak, úgy, hogy kézzel nem érhettek a labdához. Az Aztékoknál leginkább a csipőjükkel lőttek, de gyakori volt a láb és a fej használata. (pl. van olyan forrás is, ahol krikett ütővel csépelik a labdákat) Sokféle szabály alakult ki a városok és kultúrák között. Az Aztékoknál nagyon nagy szerepett kapott a vallási jelleg, a legnagyobb pályát, a fővárosi stadiont a „szent pályának” nevezték, ahol a meccseken kívül gyakran tartottak emberáldozatokat is (itt általában a vesztes fél volt az áldozat). A Maják az égi és az alvilági istenek harcát látták a labdajátékban, az Aztékok ezzel ellentétben a sötétség (hold) és a világosság (nap) harcát vélték felfedezni benne. A vallási vonalon kívül azonban az aztékok leginkább mint sport és szórakozás tekintettek a játékra, rendkívül nagy népszerűsége volt a nép között, habár csak a nemesebbek játszhatták azt.
A fiatalokat a „Calmecac” nevezetű iskolában edzették, a tehetségesebbek akár profi karriert is befuthattak, ugyanúgy, ahogy ma is, megvoltak sztárjátékosok, a híres csapatok és a nagy riválisok, sőt még profi edzők is voltak. Nagy divatja volt a fogadásoknak is, gyakran akár a saját családjukat, vagy önmagukat rakták fel tétnek a fogadók és lettek rabszolgák egy életre. 1528-ban Cortés egy egész csapatot küldött V. Károly szórakoztatására, (voltaképp ők voltak az első mexikói vendégjátékosok spanyolhonban) ahol a német Christoph Weiditz örökítette meg őket, miközben az ügyességükkel nyűgözték le a publikumot.
Update: Irapuatótól Szuezig-nek hála sikerült videókat találni.
